Death in winderland - 2.fejezet

Sziasztok, eme késői órákban! Meghoztam a második fejezetet, melyben a szereplőket mutatom inkább be. Hamarosan, ha minden jól megy, egy új történettel rukkolok elő. Addig is jó olvasást! 

Blue Gray.

2. FEJEZET

A kör alakú, piszkosfehér asztal körül négy szék volt elhelyezve, viszont csak három ember ült előttem. Balról egy első egy fiatalember volt, csupán pár évvel lehetett idősebb nálam. Fekete haja tüskésen ágaskodott, zöld szemei felett pedig felhúzta a szemöldökét, és homlokát kezdte ráncolni, úgy mért végig engem. Mellette egy nagyon alacsony és fiatal lány ült, szintén fekete hajjal. Összefonta sötét fürtjeit, majd leengedte őket két vállán. Haragosan villogtatta rám szemeit, de akármennyire tűnt dühösnek, mégis átkozottul aranyosnak találtam. A kislány mellett pedig egy ősz öreg, szakállas férfi ült. Fehér haja alig érte el homlokát, néhol kilátszott már fejbőre a hajszálak alatt. Úgy tűnt, hogy nincs igazán tisztában a környezetével.

1. Díj!

Köszönöm a díjat, Briginek! 

#Szabályok: 1. Írj magadról 11 dolgot. 

2.Válaszolj 11 kérdésre. 

3.Tegyél fel 11 kérdést

. 4.Küldd tovább 11 embernek.

Lánytestvérek - Prológus

Kedves megmaradt olvasók!

Őszintén szólva, majdnem megfeledkeztem az oldalról, sajnálom! De még huszonötödikében maradtam és elhoztam a megígért Prológust, ami két testvérről szól! Remélem kiráz titeket a hideg! ;)

Jó olvasást!

Blue Gray.

..................................................................................

Prológus

„Tikotá és Tikoté jó testvérek voltak,

Tikotá és Tikoté nem szólnak, mert holtak.”

Hallottam egy vékony, sírós hangot a pinceajtó felől. Úgy éreztem, hogy szívem majd megszakad, míg kishúgom egy szadista gyerekdalt énekel.

„Tikotá és Tikoté szerette egymást nagyon,

Tikotá és Tikoté mégis egymást veri agyon.”

Death in Wonderland - 1. fejezet

Kedves Olvasók! Sajnálom a késést, huszadika kicsit bekavart nálam. De remélem lesz még érdeklődő, aki

elolvassa az Első fejezetet. :) 

Ebben a részben a főszereplőnk megérkezik a börtönben, hamarosan pedig találkozik valakivel. A következő részben jobban megismerhetjük a szereplőket.

Blue Gray.

...................................................................................

1. FEJEZET

Fejem nekikoccant valami keménynek, testem pedig rázkódott. Nem bírtam – és nem is mertem – kinyitni a szemeimet. Csak annyit érzékeltem a külvilágból, hogy minden remeg. Lassan és óvatosan nyitottam ki a szemeimet, majd mikor megszoktam a körülöttem lévő világosságot, körbenéztem. Egy teherautóban, vagy valami hasonló méretű járműben voltam. Kezeim és lábaim bilincsbe voltak zárva, melyek kör alakú sebet hagytak maguk után.

Nem bírtam megmozdulni. Úgy éreztem magamat, mint akit bedrogoztak. Vagy rosszabb. A saját testem volt a börtönöm.

A jármű még meg-meg moccant, majd leállt, ahogyan elhallgatott a motor. Pár perc múlva pedig két oldalról kinyitódott az ajtó és három férfit véltem felfedezni, a napsütésben. Arcukat borosta tarkította, szemeik fagyosak voltak, akár a jég.

Death in wonderland - Prológus

Kedves olvasók! Nos, elhoztam a prológust, remélem tetszeni fog nektek és nem okozok csalódást a 18 feliratkozómnak, akiknek nagyon köszönöm!

Blue.

PROLÓGUS

A nap már lemenőben volt, a halvány, narancssárgás sugarak pedig körbetáncolták a folyópartot. A szél alig-alig fújt, a fűszálakat is csak simogatta, ahogyan a fák lombjait is.
Egyikünk sem mert megszólalni. Mind a négyen hangosan vettük a levegőt, egymás zilálását hallgatva bámultunk magunk elé.
Ökölbe szorítottam a kezemet, és egy pontot figyeltem meredten előttem.
Egy férfi feküdt a földön, a hasán. Barna haját megcirógatta a lágy szellő.
Az ismeretlen férfi körül egy vértócsa csillogott, melyet kezdett felitatni a föld.
Thomas összeomlott. Térdre rogyott és ordítani kezdett, torka szakadtából üvöltött. Szemeimből könnyek potyogtak, míg szinte véresre karmolta az arcát. Senki sem mert közbelépni. Mindenki a hullát figyelte.
- Hé, Tom! - szóltam neki halkan, úgy, hogy rá sem pillantottam. - Tom, figyelj!

De a férfi csak üvöltött. Arcáról patakoztak a könnyek, melyek a földre potyogtak. Vettem egy mély levegőt, majd lassan elszakítottam tekintetem a testről és Tomra pillantottam.
Ed eddig bírta. Megfordult, teste megrázkódott és hangosan okádni kezdett, amitől nekem is hányingerem lett.
- Tom! - üvöltöttem teljesen kikelve magamból, majd a férfi elé léptem és megszorítottam a csuklóját, eltépve ezzel az arcától, ahol már több sebből csorgott a vér.
- Nyugodj meg! - kiabáltam rá, ő pedig csak bámult.
A szívem hevesen döngette a mellkasom, szemeimet csípték a keserű könnyek. Egész testemben remegtem a félelemtől.
- M-mi legyen? - hallottam meg Victor motyogását, aki mintha csak magának beszélne.
Kétségbeesett voltam. Magányosnak éreztem magam. Féltem. Rettegtem.
- Megöltünk egy embert! - emelte fel a hangját Victor.
- Ha pontosak akarunk lenni, akkor Tom ölte meg, nem? Ő húzott be neki akkorát - emelte fel védekezően a kezét Ed, miután befejezte a rókázást. - Az ő hibája minden.
- NEM! - tépte ki csuklóját a kezemből a gyanúsított. - Tim ... Tim ... Ő volt. Ő ... Ő lökte fel és verte be a fejét. Ő ... ő ölte meg.
- Mi? - szakadt ki belőlem. - Hozzá sem értem!
Kétségbeesetten próbáltam védni magam, de rájöttem, hogy hiába. Ilyen helyzetekben mindenki a másikat kezdi hibáztatni.
- Picsába! - suttogta Ed, majd felemelte a kezét és kinyújtotta a mutatóujját. Követtük az ujja vonalát, majd megpillantottunk egy rendőrautót, mellette pedig egy egyenruhás férfit, aki hunyorítva próbálta kitalálni, hogy mégis mit művelünk.
- Ezt nem ússzuk meg! - kezdte el újra a bőgést Tom, fejét pedig a fűszálak közé helyezte el.
Mikor a rendőr észrevette a vérző hullát, előkapta a fegyverét és ránk irányította, majd futni kezdett felénk.
Lefagytam. Csak bámultam a rendőrt, aki egyre közelebb ért hozzánk.
- Kezeket fel! - kezdte el ordibálni.
Szinte egy emberként emeltük fel a kezünket az égbe.
- Le a földre! Azt mondtam, le a földre! - ordította a harmincas éveiben járó férfi, aki úgy nézett ki a bajszával, mint egy mexikói pornószínész.
Mindannyian lehasaltunk a földre, kezeinket pedig a tarkónkon nyugtattuk. Úgy éreztem, ki fogom dobni a taccsot.

- Szóval ... mi történt? - kérdezte a rendőr higgadtan, miután megállapította, hogy a férfi halott. Már ki értek a hullaszállítók és még a média is. Fényképeztek és kamaráztak.
Egyikünk sem szólalt meg. Bilincsbe verve támaszkodtunk neki a rendőrautónak, fél-pucéran.
Átkutattak minket, hogy nincs-e nálunk veszélyes fegyver.
- Halljam, uraim! - emelte fel a hangját a férfi.
- Az .. az ember csak úgy odajött hozzánk - kezdte Tom, a betont bámulva. - É-és ... aaztán ...
- Kötekedni kezdett - folytatta Ed, valamivel komolyabban. Ő volt a legidősebb és a legfelelősségtudatosabb köztünk. - Mi pedig ezt nem díjaztunk, ezért ... elkezdtük ütlegelni.
Hajtotta le végül a fejét bűnbánóan.
- Biztosúr! - kiáltotta Ed. - Tim ... Tim volt az, aki ... aki végzett vele. Láttam! Ahogyan az egyik pillanatban itt ... aztán már ott ... és eltűnt.
Dadogott össze vissza.
- É-én is láttam! - motyogta Tom. - Sze-szerintem ő egy "olyan." Tu-tudja. Olyan ... különc.
Döbbentem néztem a barátaimra.
Ed egyenesen a rendőrt nézte, aki a bajszát csavargatta, közben pedig bólogatott. Tom Edet figyelte és próbálták ketten meggyőzni a férfit. Victor pedig csak a földet bámulta. Nem akart rám nézni.
- Igazán? - kérdezte a férfi és rám pillantott. Egy pillanatig fel sem fogtam.
- Mi?! Nem! Ez nem igaz!
- Ezt majd eldöntjük - mondta, majd elővett egy sokkolót. És ez volt az utolsó emlékem arról a napról.

- Változtatás -

Üdv, kedves olvasók/látogatók!

Úgy döntöttem a blogon nem egy, hanem két történetet fogok vezetni, így majd hamarosan lesz egy kis változtatás a blogot illetően. Felteszem majd az új fejlécet, az új történet ismertetőjét, karaktereket, stb. Úgy döntöttem ezen a blogon HORROR történeteket fogok közzé tenni, így új cím is lesz:

Horror történetek tárháza

Egyenlőre még csak két történet van, ami biztosra mondható, de hamarosan jöhet a többi is.

PS: Nagyon-nagyon köszönöm a 14(*-*) feliratkozót! Köszönöm szépen, imádlak titeket! ♥

Prológus

JÖN: AUGUSZTUS 15.